A lelki béke, az ember talán legfontosabb alkotórésze

Néha kibillenek abból a megnyugtató egyensúlyból, mely a belsőm állapotát és ezáltal az emberekhez fűződő kapcsolatomat jellemzi. Ebben az állapotban mind kevesebb türelemmel és megértéssel viseltetek az emberek többsége iránt. Nem tudom és nem is akarom figyelembe venni az elefántokká nagyított egereket. Ki vagyok szomjazva és éhezve mindazok szavaira és írásaira, akiknek a gondolata elmémben helyet foglalva, építőeleme lehet azon – általam elképzelt – személyiségképnek, melynek kialakításához nap, mint nap lépéseket teszek. Meg akarom magam találni, mégpedig oly módon, hogy egy olyan „belső életet” szeretnék berendezni, amely lelkemnek egy olyan meghitt szentélye, ahová képes vagyok mindenkor egyedül belépni. Ha belépek, akkor becsukom magam mögött a hatalmas kaput, mely megkímél a külvilág zajától, én meg síri csöndben és sötétben, kellemes érzésekkel felszínre bocsátom mindazokat a figyelemre méltó jelenségeket, gondolatokat, érzelmeket, melyek a kapun kívül, az énemnek csupán vegetációra kárhoztatott elemei.