2009. október 29., csütörtök

Élet és csalódás

A középiskolás évek, eddigi életem legcsodálatosabb esztendei voltak. Úgy hittem, minden, ami körülvesz, minden, amivel így, vagy úgy kapcsolatban vagyok, a valóságban is olyan rózsaszín fényben tündököl, mint amilyennek az akkori gondolkodásom és addig begyűjtött élettapasztalatom láttatta őket. Tévedtem. Mára már tudom – dupla annyi idősen – hogy óriásit tévedtem, és minthogy érzelmeimet nem tudom elhatárolni a mindennapi életem egyes lépéseitől, így egyértelmű, hogy ez a tévedés egyúttal csalódás is, mely úgy hiszem, mára már meglátszik rajtam.

Talán ezért, talán másért is, az utóbbi időben az esztétika, a szépség az, ami foglalkoztat, ami gyönyörködtet. Érdeklődésem a szépség megalkotása felé irányul, legyen az vizuálisan élvezhető szép dolog, vagy éppenséggel olvasás útján gyönyörködtető alkotás.

Morcos világunkban, a szépség iránt fogékony – továbbmegyek –, az alkotó ember az egyik legnagyobb érték. Kevesen vannak, és kevesen figyelnek rájuk, mert a mai idők konvenciói más értékek körül szerveződnek. Viszont jó látni Őket, hogy (még) vannak. Ők azok, akiket gyakran megszállottként aposztrofálunk. Nem mindig értem a „megszállottakat”, pedig lehetséges, hogy – bizonyos értelemben – engem is annak tartanak mások, de csodálom és – sok tekintetben – irigylem Őket. Számomra az a vonzó bennük, hogy nem ugyanazért rajonganak, mint a társadalom többsége, de e miatt nem zavartatják magukat. Megjegyzem, nem is kell, csak ezt azért volt fontos leírnom, mert manapság, amikor trendek „vezetgetik” az embereket (és aki a legnépszerűbb trend után lohol, az a trendi), akkor hajlamos az ember abba a hibába esni, hogy az ilyen típusú megfelelés az fontos. Nos, hát ezek az emberek nem szenvednek ezektől a civilizációs kényszerektől, és ez teszi őket „csodabogárrá”.

Szeretem Őket, mert vállalják azt, amiért rajonganak, azt, ami gyönyörködteti őket, és ami az életük lényege, de épp ezáltal válnak egy csendes, de ÉRTÉKET TEREMTŐ kisebbséggé.