Már életem harmincharmadik évében eljutottam arra a meggyőződésre, hogy az ember csak akkor képes – minden értelemben vett – frissességének megőrzésére, ha életének megfelelő szakaszában az őt érő ingerekben mennyiségi, – de inkább – minőségi változás következik be. Ezáltal képes csak a kétségtelenül fenyegető fásultság végérvényes elhatalmasodásának gátat vetni. Időközönként szükségünk van korábbi életünk vitelén változtatást eszközölni, vagy éppenséggel mindent, ami a korábbi léthez fűz, gyökerestől felszámolni. Merni kell lépni, nem szabad engedni az egyhangúság csábító kényelmének!
Gyermekként többször hallottam, de érteni igazából most értettem meg azon leegyszerűsített – és ennél fogva természetesen nem egyetemes igazságnak tekinthető – kijelentést, miszerint hét-nyolc évenként munkahelyet kell változtatni, hét-nyolc évnél tovább nem szabad egy helyen dolgozni.
Egyet értek ezzel, magam is úgy gondolom, hogy a friss, egészséges gondolkodás és lélek megőrzésének ez egy nagyon fontos tényezője. (E helyen természetesen nem kívánok kitérni egyéb külső körülményekre, melyek igen jelentősen befolyásolják a megvalósíthatóságot. Én csupán az elvet kívánom megjeleníteni.)
Természetesen ugyanúgy, mint másban, ebben a kérdésben sem szabad uniformizálni. Nem is tartom ezt egy egyéniségtől független, mindenkire igaz és „alkalmazható” igazságnak (lehet, hogy bizonyos esetben nem is igazság), csupán azt állítom – hisz ezt tudom – hogy ez az én egyéniségem számára egy elfogadható és követendő mentalitás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése