2009. február 5., csütörtök

Wikipédia

Legújabb felfedezésem csodálattal tölt el. Nem csak maga a rendszer minden technikai lehetőségével együtt, hanem az a kiváló szellemi közösség is, ami építi és karban tartja a virtuális lexikont. Nagyon jó látni, hogy sok ember van, akik – szinte – megszállott módon dolgoznak egy-egy szócikken, hogy csiszolják, jobbá tegyék, esetleg kigyomlálják a néha előforduló vadhajtásokat és ezáltal nem csak a lexikont, hanem saját ismeretüket is bővítik, gazdagítják. Állandó tudásszomj kell ehhez, amit mindig nagyon nagyra értékeltem. Szeretem az ilyen emberek közelségét. Jó, hogy az internet kapocs tud lenni, minek révén megszűnnek a távolságok és csak egy dolog számít: a téma, az érdeklődési terület, a konkrét címszó, mely épp készülőben van.

Vannak ebben a közösségben, akik az életüket ehhez igazítják. Egy életformát alakítottak ki annak érdekében, hogy az érdeklődési körüknek megfelelő tudáséhséget mindenkor ki tudják elégíteni. Olyanok Ők, mint a British Museumban „(…) az állandóak, akik hónapokat, éveket, évtizedeket vagy egész életüket töltötték e könyvtárban. (…) [Ők] a közelben, bloomsburyi padlásszobáikban laktak, reggel kilenc előtt már ott álltak a Museum előtt, és zárásig maradtak. Nem kiadónak dolgoztak, nem valamelyik tudományos alapítványnak gyűjtöttek információt. Tulajdon érdeklődésükre kerestek választ a történelemben, a közgazdaságban, lélektanban vagy akármi másban. Legtöbbje szegény volt (…) [de azért volt némi vagyonuk], melyből példátlan szerénységgel, de élete végéig járhatott a könyvtárba (Faludy György: A Pokol tornácán, Alexandra Kiadó, Pécs, 2006, 102. o.).

Jó hogy vannak Ők. Csak az a baj, hogy egyre kevesebben.